Címkék

Ez olyan volt, mint egy hullámvasút.  Az eleje nagyon jól indult. Van ez a szürke kis életunt figura, aki mégis érdekes lesz, mihelyt bevesz némi tudatmódosítót.  A hallucinációk és Che Guevara nagyon üt, csak az a baj, hogy én nem tudom elhinni erről a Tatarszkijről hogy ilyeneket tud hallucinálni egy kis varázsgombától. Mert tulajdonképpen mit is csinál? Iszik/gombászik/porol, hallucinál baromi zseniálisakat, aztán lefirkant néhány béna reklámszöveget. És kezdődik minden elölről. Kicsit a zabhegyezős srácra hasonlít, aki nem csinál semmi értelmeset, azt is csak azért, hogy ne kopjon fel az álla, és köszöni szépen elvan magának. Én azért sem rajongtam túlságosan. Kíváncsi lennék, hogy akik szeretik a Zabhegyezőt, mit gondolnak a Pelevin generációról. 

Alexander Kosolapov, Lenin – Coca-Cola, 1993, Oil on canvas, 75 x 120 cm, Courtesy Antonio Piccolo Collection

A könyv közepe felé már rendesen untam ezt a  drog-vízió-béna reklámszöveg körforgást, ami végül nem vezet sehová, maximum oda, hogy reggel már az a kijózanító egy deci vodka sem csúszik le.

Noalcohol!

A vége felé ismét felpörögtek az események a mátrix-szerű Jelcin animációval.  Azért mégiscsak utánozhatatlan ötletei vannak ennek a Pelevinnek. Csak ezt az ötletét írta volna meg kisregény vagy novella formában…

 A stílusa miatt még biztosan fogok Pelevint olvasni, hátha találok olyat, amivel jóban leszünk.